2021.02.04.

2021. február 4.
Megbeszélés a Mudita Alapítványról 

Helyszín: A Buddhista Misszió Keleti Kulturális Központ (1117 Budapest, Karinthy Frigyes út 5. I. 10.)

Előkészítő összefoglalás

A buddhista idősek otthona/klubja/nappali ellátása először 2015-ben merült fel. Nagyon időszerű ötletnek tűnt, mivel az a generáció, amely Magyarországon meghonosította a buddhizmust, elérte a nyugdíjas kort.

Mudita Idősek Dharma Közössége néven nem formális klub jött létre, amelyben három egyház vett részt. Szándéknyilatkozat készült és ünnepélyes klub megnyitóra került sor. 2015. nov. 15-én a Karmapa házban.

A klub működik is évek óta a Buddhista Misszió központjában, azonban az idősek segítésében nem jutott előre, még kevésbé az otthon megvalósításában és tagsága sem növekedett annyira, hogy összeállt volna egy lakóközösség.

Ezt felismerve alapítvány létrehozását határozták el az egyházak vezetői, célzottan az idősek segítése és erre a célra infrastruktúra létrehozására céljából.

Sok munka után 2019. áprilisában bejegyezték az alapítványt. A tevékenységi kör úgy lett meghatározva, hogy minden addig felmerült ötlet beleférjen. Megnyílt az út a további munkához. De merre is induljunk tovább? Jövőre az alapítás 3. évfordulójához érkezünk és még eléggé egy helyben toporgunk, amihez persze a lezárások is hozzájárultak.

Mi minden merült fel eddig?

– Klubfoglalkozások nyugdíjasoknak, buddhista szellemben, kéthetente.

– Otthoni segítés, fiatalok bevonásával.

– Néhány napos elvonulás idősebb korosztálynak.

– Nappali ellátási hely.

– Lakásotthon néhány résztvevővel.

– Idősek otthona, minimum 50 főre.

– Többgenerációs ház.

– Temetési szertartás kialakítása.

Teljesített feladatok:

Klubfoglalkozások nyugdíjasoknak, buddhista szellemben, kéthetente.

Tájékoztató anyag elkészült és terjesztésre került

Két érintett kerület (9. és 11.) polgármesterétől helyiség kérése megtörtént

Levelező lista működik és honlap készült

Buddhista temetési szertartás (?)

Az alapítványi működéshez szükséges meglévő keretek

• számlanyitás, visszautalások

• könyvelés, pénzügyi beszámolás a NAV felé

• kapcsolatfelvétel a munkacsoport és a kuratórium között

• tisztázásra került, mi a működés fenntartása jogilag

• a Mudita klub becsatornázásra került az Alapítvány kereteibe

• a működést meghatározó előkészítő anyagok elkészültek, egyeztetés folyamatban.

Mi az, amit most lehet tenni, minimális anyagi háttérrel?

– A klubot lehet tovább működtetni a lezárások feloldása után.

Tervet készíteni, hogy az Alapítvány cél szerinti tevékenységeit jelenlegi tudásunk szerint hogyan töltjük meg tartalommal, például:

– Nappali ellátást nyújtó helyet lehet kérni, ahol magunkat látjuk el, esetleg a főiskolai hallgatóság bevonásával. A 9. és 11. kerületi önkormányzathoz elment a levél, de ki lehetne egészíteni valamilyen felajánlással, pl. a kérdéses hely rendbehozatala, gondozása. A közös tevékenység jót tenne a közösségnek.

– A nappali ellátási helyhez szükséges infrastruktúra érdekében pályázatot írni, illetve pályázati lehetőséget keresni.

Addig is megtervezni a működését, illetve ez már a pályázathoz is kell.

Ugyanez érvényes a lakásotthon, a többgenerációs ház, a házi gondozás témában.

Ha már egy pályázatot megírtunk, azt könnyebb később átalakítani egy másik kiíráshoz.

– Az elvonulást csak nyugdíjasoknak, láttuk, hogy nagyon nehéz külön megszervezni: nem vagyunk annyian és az igények is különbözőek. Nem volna-e jobb a többi elvonuláshoz csatlakozni úgy, hogy ahol vállalják, lenne csökkentett nyugdíjas részvételi díj és könnyített feltételek, pl. szék párna helyett, segítség az odajutásban.

– Fejleszteni a honlapot.

– Szabadtéri sétát tartani parkokban vagy a budai hegyekben.

A működéshez szükséges feladatok:

Kialakítani az Alapítvány működtetéséhez egy egyszerű, mindenki által ismert, érthető rendszert az elkészült anyagok alapján.
Javítani a kommunikációt rendszeres beszélgetések segítségével.

Meg kell határozni, hogyan fog működni az Alapítvány, hogy minden javaslatot be lehessen egy irányba terelni, legyen meg a menet, hogyan lesz egy javaslatból feladat és megvalósítás.

Van négy funkció, amire felelősöket kell megnevezni:

• irányítás, buddhista alapok

• gazdasági terület

• jogi terület

• szervezés, koordináció, végrehajtás.

Felkérjük a Kuratóriumi tagokat, hogy töltsék ki a három éves periódusukat. Ez azért szükséges, hogy pótolni tudjuk a szakmai működéshez szükséges döntéseket, beszámolókat. És egy szervezeti módosítás ne akassza meg a megcélzott feladatok elvégzését.

Rövid távú feladatok:

– a működés alapjait meghatározó iratok megvitatása, elfogadása, amihez mindenkinek tartani a kell magát.

– munkaterv meghatározása

– beszámolók elkészítése

– kiemelt feladatok a közhasznúságszempontjából (ezt még meg kell nézni).

Egyházi elvárásokat fontos lenne tisztázni.

Megbeszélés a Mudita Alapítványról (rövidített jegyzőkönyv)

Helyszín: A Buddhista Misszió Keleti Kulturális Központ (1117 Budapest, Karinthy Frigyes út 5. I. 10.)

Dátum: 2021. február 4-én.

Jelen voltak: Máthé János – Buddhista Misszió ügyvivője

Farkas Pál – MUDITA Idős Buddhisták Közössége Alapítvány elnöke

Dr. Rodák Margit – MUDITA Klub vezetője, MUDITA Idős Buddhisták Közössége Alapítvány kuratóriumának tagja

Tapolcai Ágnes – MUDITA munkacsoport

Kerti Mária – munkacsoport

Bagi Hajnalka – jegyzőkönyvvezető

Máthé János a Buddhista Misszió ügyvivője köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy azért kezdeményezte ezt a találkozót, mert szeretne a MUDITA alapítványi munkáról tájékozódni és egyeztetni az elkövetkező feladatokat.

A Mudita Alapítvány alapító okirata 2018-ban lett benyújtva és 2019 áprilisában jegyezték be, azóta a pénzügyi, jogi feltételek megteremtődtek az alapítvány működéséhez. Levelezőlista és honlap készült, melyen már az alapító egyházak történelmi múltjából korabeli fotók fel is kerültek, természetesen ezeket tovább lehet fejleszteni. Facebookon is követhetők az események.

A 2020-as évben felmerült terv, hogy a klub mellett nappali ellátási és találkozási lehetőségek is legyenek, ehhet azonban állandó helyiségre lenne szükség, ha mégoly kicsire is. A IX. és a XI. kerületi polgármestert Farkas Pál megkereste levélben helyiség kérelemmel az Alapítvány részére. Mind a két önkormányzat válaszlevelében azt írta, hogy jelenleg nincs ugyan ingatlanjuk, amit fel tudnának ajánlani az alapítvány számára, de nem zárkóztak el és személyes találkozóra is lehetőséget biztosítottak. Így a közeli jövőben személyes találkozó is lehetséges a XI. kerületi egyházügyi referenssel, illetve a IX. kerületben az illetékes alpolgármester asszonnyal. Javasolta a IX. Kerületi polgármester, hogy esetleg a Fővárosi Önkormányzatot is meg lehetne keresni ez ügyben.

Karsai Gáborral a Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektorával is beszélt Farkas Pál, hogy a főiskola környékén fel lehetne térképezni, van-e megfelelő helyiség az alapítvány számára. Korábban volt ugyanis egy üres gimnasztikai terem, mely alkalmas lett volna, de lecsúsztak róla.

A főiskolán jelenleg nagy fejlesztések zajlanak, a Csengettyű utcai épületre két emeletet fognak felhúzni. Itt új termek, szobák készülnek, melyek este és délután lesznek többnyire foglaltak. Elképzelhető, hogy átmenetileg ott is helyet kaphat napközben az alapítvány, a főiskola vezetője nem zárkózott el ettől.

2020-ban sajnos a koronavírus-járvány miatt a klub nem tudott működni, csak a zárlat feloldását követően tudjuk folytatni a személyes összejöveteleket.

Bár még tartanak a lezárások, fontos lenne konkretizálni a terveket, melyek a leírt alapítványi célokkal összhangban vannak. Az idősek nappali ellátásával kapcsolatosan mindenképpen olyan hely lenne alkalmas, ahol az orvosi felügyelet is biztosított számukra. A főiskola diákjai is bevonhatóak lesznek ebbe, például időseknek jóga vagy masszázs. Tekintettel arra, hogy már korábban is csináltak ilyeneket a főiskolások, biztosan a jövőben is vállalnák. A jogi tanácsadás kialakítása az idősek számára szintén egy jó cél lenne. Tanítások, gyakorlások is lehetnek, események, melyek szélesebb kört elérnek. A nappali klub működtetése során gyűjtött tapasztalatok alapján lehetne beindítani hosszabb távon az idősek otthonát.

A jövőben jó lenne, ha szakértők kerülnének bevonásra, illetve újra bevonásra.

Addig is lehetne kirándulásokat szervezni, a korábban tervezett mánfai kirándulást megvalósítani.

Tapolcai Ágnes a munkacsoport működésével kapcsolatosan elmondta, hogy Bölcs Ágnes felajánlotta a segítségét jogi területen, Gálfi Ágnes pedig adminisztratív munkában tud segíteni, Jelenleg 5-7 ember van, aki a segítésben részt tud venni. A honlap vonatkozásában szerkesztői csapatra lenne szükség.

A munkacsoport és a klub jól tud egymás mellett működni. A fiatalabb korosztály bevonására nagy szükség lenne, a munkacsoport a jövőben erre nagyon számít.

Rodák Margit tájékoztatta a jelenlévőket, hogy novemberben volt öt éves a klub és a lezárásokat leszámítva kéthetenként működött. A NAV-nál az alapítvány működéséről a pénzügyi beszámoló benyújtásra került, a KSH statisztikát is beküldték.

A Buddhista Misszió Szegeden szeretne egy központot nyitni, erre komoly szándék van. Lílávadzsra és Amoghavajra is a járványig rendszeresen járt le tanítani. Komoly gyakorló buddhista közösség alakult ki ott. Ebben a csoportban van egy hölgy Kovács Szilvia, aki családi vállalkozásban működtet egy idős otthont. Az idős otthon 110 fős most fogják bővíteni további 25 fős hellyel. Az otthonban a 110 fő teljes ellátásához 61 fő alkalmazott van. Szilviának 20 éves tapasztalata van az idősotthon működtetésében. Mivel aktív gyakorló, a közösség tud rá számítani. Érdemes az otthon honlapjáról tájékozódni a lehetőségekről a honlap címe oszido.hu.

Jelen pillanatban a misszió ügyvivőjének véleménye az, hogy ezt a működő idős otthont kellene megnézni Szegeden.

Miben különbözik egy buddhista idős otthon a többitől? Az ellátási rendszer ugyanaz, buddhista attól lesz, hogy biztosítják a tanítást, a gyakorlást a bentlakók számára. Nulláról felépíteni egy idős otthont nagyon nehéz. Egyházi fenntartóként is egy idős otthon létrehozásának és működtetésének nagyon komoly feltételrendszere van, ez távlati cél.

………………………………. ……………………………

Máthé János Farkas Pál

Buddhista Misszió ügyvivője MUDITA Alapítvány elnöke